EGRI VÁR HABSBURG ROMBOLÁSA 1702. MÁRCIUS 31-JÚLIUS 1. KÖZÖTT.

Vár rekonstrukciós képe. Előtérben a külső várral.

Vár mai kinézete a lerombolt külső vár nélkül.

A törökök által 1596-ban megszállt Eger vára csak 1687 decemberében került vissza Magyarországhoz, amikor Rusztem pasa a több hónapos blokádot követően átadta azt Antonio Caraffa császári tábornagynak. A várat a török időkben szinte alig fejlesztették, falai jórészt az 1596 előtti állapotukban maradtak meg. A 91-éves megszállás alatt a mai főkaput védő ágyúlőréses bástyát építették meg a magyarokkal robotmunkában. A vár más területein elmaradtak a felújítások és ezek erősen kikezdték az építmények állapotát. A visszafoglalást követően az egyes várparancsnokok rendszeresen írták panaszaikat Bécsbe, az Udvari Haditanácshoz a leomló falakról. 1700 nyarán báró Buttler János várparancsnok arról tett jelentést, hogy a gondjaira bízott vár, ha nem nyer helyreállítást, rövidesen elpusztul. A nagy kiterjedésű erődítmény sorsát végül is I. Lipót Habsburg király és a Haditanács körültekintő és hosszas tárgyalásai eredményeként, az Udvari Kamara rendelete pecsételte meg. A kibocsátott rendelkezés 17 másik magyar várral egyetemben Eger várát is lerombolni parancsolta, mivel arra a megállapodásra jutottak, hogy aránytalanul magas összegeket emésztene fel további fenntartásuk. De vitathatatlanul belejátszott a döntésbe az élénk kuruc mozgalom is, s egy sor vár megsemmisítésével csökkenteni kívánták a „rebellisek" kezére jutható erődítményeknek, mint jól védelmezhető haditámpontoknak a számát is. A rendelkezésből kitűnik, hogy az egész egri vár megsemmisítése volt az eredeti terv, s csupán a kivitel nehézségei és rendkívülien költséges volta mentette meg végül is Eger belső várát. Az Udvari Kamara úgy rendelkezett, hogy a vár bástyáit, tornyait, falait, külső és belső erődítményeit, valamint sáncait is meg kell semmisíteni, a várárkot pedig be kell tölteni. Kimondta azonban a rendelet, hogy magának a városnak a falait semmiképpen sem veszélyeztetheti a rombolás—azt maradéktalanul, teljes egészében érintetlenül meg kell tartani. A városfalak feletti rendelkezés joga ugyanis a város földesurát, az egri püspököt illette meg. A várrombolás munkaerő-szükségletéhez a szakembereket a kincstár tartozott biztosítani, a napszámosokat pedig a jobbágyi robot terhére tervezték munkába állítani. Az egész műszaki munkálat anyagi terhei a Magyar Kamarára hárultak. Eger várának megsemmisítése a külső várban, a hajdani úgynevezett huszárvárban, 1702. március 31-én vette kezdetét. A rombolás műszaki munkáit Nicolaus Dumont francia származású császári hadmérnök, valamint Johann Ferdinand von Pfeffershoven, a budai vár parancsnoka irányították. A munkán aknamesterek, kőművesek, kőtörők, illetve kőfejtők és kovácsok dolgoztak. Egyes falszakaszok ledöntését jelentékenyen megkönnyítette, hogy az erős alábányászás folytán kisebb-nagyobb mértékben már meg voltak dőlve. Egyes várrészletek felrobbantása azonban komoly szaktudást igényelt. Így például tudjuk, hogy az egyik 1570–1576 között, Ottavio Baldigara tervei alapján épített fülesbástyát a hozzá csatlakozó fallal egyetemben nem kevesebb, mint hat aknajárattal, s a hozzájuk csatlakozó 24 aknával fúrták meg, hogy fel tudják robbantani. Az egri külső vár teljes megsemmisítése, a ledöntött falak és bástyák kőtömbjeinek maradéktalan összezúzásával, 1702. július 1-ére ért véget, tehát éppen 3 hónapot vett igénybe. A robbantásokhoz 700 mázsa ( !) lőport használtak fel. Christoph Penz, a Budai Kamarai Adminisztráció prefektusa kimutatta, hogy az egri külső vár, vagy amiként ő említette: ,,felső vár" teljes megsemmisítése 2303 forintot emésztett fel. Ez a hatalmas összeg bírhatta rá az illetékeseket arra, hogy a belső vár felrobbantás útján való megsemmisítésétől elálljanak. A döntés megváltoztatásába közrejátszott az számottevő körülmény is, hogy a belső vár északi, nyugati és déli falainak a felrobbantása nem csak a vár köré épült lakóházakat semmisítette volna meg, de súlyos kárral járt volna a város távolabb álló épületeire is. A külső vár teljes megsemmisítésével a belső vár kelet felől katonailag szinte teljesen védhetetlenné vált. A szomszédos, a belső vár fölé magasodó Almagyar hegyen bármilyen ellenség a belső vár irányában súlyosan veszélyeztethető tüzérségi ütegállásokat építhetett ki — amint azt az 1552. és 1596. évi ostrom során a törökök is tették. A megmaradt vár védelmi lehetőségeit az is számottevően rontotta, hogy a két várrész közötti mély és széles falszakaszok is — merőben érthetetlen okból kifolyólag — áldozatul estek a rombolásnak. Christoph  Penz, annak a véleményének adott hangot, hogy a fennmaradt belső vár már „semminő ellenség ellen védelemmel nem rendelkezik." Kétségtelenül, e megjegyzésével akaratlanul is igazolta a megmaradt belső vár, katonailag jelentéktelenné válását. Tudni kell, hogy 1704-ben a Rákóczi-szabadságharc egri ostromai csakis a ma fennálló várrészre — az eredeti belső várra — vonatkoznak. A kurucok egri várostroma idejében fennállott erődítményről pontos katonai felméréssel rendelkeztek, mely 1704-ben készült a bécsi Kriegsarchivban jelenleg őrzött becses térkép szerint. E fontos hadmérnöki felmérés a vár részletes térképe mellett feltünteti a város falrendszerét bástyáival, kapuival, a városon átfutó patakkal és valamennyi hídjával, a település fontosabb utcáinak vonalvezetésével, a városból kivezető utakkal. A térképen feltüntetett megfigyelőtorony és védőfal megépítésére azonban, minden bizonnyal a megindult kuruc támadás folytán, már nem került sor. Rákóczi szabadságharcának leverése után, 1711. március 17-én a vár parancsnoki tisztét ismét elfoglaló gróf Zinzendorf Ferdinánd császári ezredes hitelesítette az 1704-ben készült katonai felmérést.

Elsősorban az oszmánok elleni háborúk, majd a magyar szabadságharctól félő Habsburgok okozták váraink pusztulását. A ma embere szomorúan látja hazánk hajdan szép várainak romjait, melyek a pusztítás martalékaivá váltak. Fáj a szívem, mikor más országban járok és gyönyörű, épségben maradt középkori várakat látok.

 Felhasznált irodalom: SUGÁR ISTVÁN: Az egri vár kuruc ostroma 1704

Írta: Erdei László,  2019 évben